Übersetzter Text
Urtext
Megvételre kínálok Szigetköz szívében; Ásványrárón egy 1140 nm-es, 25 m széles utcafronttal rendelkező belterületi építési telket, melynek beépíthetősége 30%.
A telek összközműves, megtalálható rajta a víz, szennyvíz, gáz és villany is, ami 3x25 A-os áramerősségű.
Az építési szabályzat lehetőséget nyújt ikerház építésére is vagy igény szerint akár meg is osztható.
Megosztás esetén kétféleképpen alakíthatóak a telkek:
-Az első telek mérete 531 nm és a hátsó telek 490 nm, ez esetben a szolgalmi út 117 nm.
-Az első telek mérete 565 nm és a hátsó telek 450 nm, ez esetben a szolgalmi út 123 nm.
A település dinamikusan fejlődik, előszeretettel választják a letelepedni vágyók és a befektetők is, erről árulkodik az is, hogy a falu népessége évről évre gyarapszik.
Az elhelyezkedése szempontjából a nívósabb és frekventáltabb részek közé sorolandó, hiszen a telek egy új parcellázású részen, új építésű házak szomszédságában található.
Ásványrárón működik iskola, óvoda, bölcsőde, posta, egészségház és élelmiszerboltok is, tehát minden olyan intézmény, ami a mindennapi élet szerves részét képezi.
A község földrajzi elhelyezkedés is rendkívül kedvező, a Duna jobb partján fekszik Győrtől 20, Mosonmagyaróvártól 22 km-re, így megyénk bármelyik nagyobb városába is rövid idő alatt elérhetünk.
Amennyiben szeretné megtekinteni ezt a sokoldalú építési telket, előzetes időpont egyeztetés után megmutatom!
Keressen bizalommal!
Baugrundstück
innerhalb des Grundstückes
innerhalb des Grundstückes
n. a.
n. a.
1 140 quadratmeter
innerhalb des Grundstückes
innerhalb des Grundstückes
Finden Sie das perfekte Haus, Wohnung, Büro, Garage, Grundstück oder jede andere Art von Immobilien!
Die Immobilien.co.hu ist ein mitglied der Immobilien Gruppe.
Verkäufliche Immobilien in Ungarn - Immobilien.co.hu © 2025 Alle Rechte vorbehalten